Zsigmond Mártáról azóta akarok írni, amióta megemlítettem a hetvenes-nyolcvanas évek szépségtrendjeiről szóló cikkemben. Nem csak azért, mert fantasztikusnak tartom, hogy a „nőket érdeklő témákhoz" nem úgy nyúlt hozzá, mint valami huszadrangú, komolyabb energiát vagy munkát nem igénylő szerkesztői feladathoz, hanem minőségi anyagokat adott ki a kezéből, és szerintem a mai napig komoly mérce lehet a műfajban. Hanem azért is, mert egy divatmagazin élén, a szocializmusban is olyan személyiség volt, amire ma azt mondanám, minden elismeréssel és tisztelettel, hogy badass, ezt pedig azonnal láthatja mindenki, aki kezébe vesz egy korabeli lapot, és képes kicsit a sorok között olvasni.

„Sok-sok oldalon, képekkel igazoljuk, hogy a hazai divat sem kutya! A külföldi modellek elkészítéséhez megfelelő hazai alapanyagokat ajánlunk – számos ötletet adunk annak bizonyítására, hogy az évszak- és divatváltás idején nem kell kidobnunk a ruhásszekrényt. A készen kapható ruhákat – néhány kitűnő ötlettel és kiegészítővel – úgy átváltoztathatjuk, hogy az sem ismer rá, aki hasonlót vásárolt, teszem azt, a Corvinban” – ez volt az Ez a divat című újság 1981-es évkönyvének előszava.

divatbemutato.jpg

Divatbemutató 1982-ben. A kifutón Halász Ilona. Forrás: Fortapan/Gábor László

Az Ez a divat magazin első száma 1949-ben jelent meg, egyfajta szelepként szolgálva a szocialista vízforralón: egyre kellemetlenebbé vált ugyanis, hogy a magyar munkás nők a külföldi divat- és kultúrlapok után ácsingóznak, kézenfekvőnek tűnt hát, hogy legyen egy magyar magazin, ami – persze azért szigorúan monitorozva és a párttársak szemüvegén keresztül nézve is egészséges mértékben – kielégíti az igényeket. Hiszen mi nincs itt, ami nyugaton van?

Hogy az Ez a divat nem lett egyike a hatalom szócsövének, és mai szemmel nézve sem megmosolyogtató, bugyuta cikkecskékkel vannak tele a már megsárgult lapok, az a hetvenes években a főszerkesztői székbe került vidéki tanítónőnek köszönhető: Zsigmond Márta merészen, bátran, de okosan és szívós munkával irányította a magazin életét és rendezte a tartalmát.

A szocializmus egyetlen párton kívüli főszerkesztőjét pedig hamarosan a haza divat nagyasszonyaként kezdték emlegetni.

Az addig nem különösebben ismert magazint különféle újításokkal európai színvonalúvá emelte, olvasótáboruk hamarosan 250 ezer fősre dagadt – mindezt úgy, hogy a színes újság árát jócskán megkérték, egy példány ára 25 forint volt. Ugyanebben az időben egy gombóc fagylalt 50 fillérbe, egy vonaljegy egy forintba került. A magazint mégis vették, mert tele volt újdonsággal és izgalmas ötletekkel: a külföldi mintát látva Zsigmond Márta is arra kezdte biztatni fotósait, hogy ne vigyázzállásban fotózzák a manökeneket. Ennek hatására kezdték el Safranek Anna, Tálas Kati és Pataki Ági modellek sokkal lazább, modernebb pózokban bemutatni az általuk viselt ruhákat.

Indítottak ingyenes fotómodell tanfolyamot, írtak művészekről, lakberendezésekről, jelentettek meg – szintén Zsigmond Márta főszerkesztésével – Molett módi néven plus size divatot bemutató füzetsorozatot, közöltek szabásmintákat és megírták azt is, hogy külföldön már divatjamúltnak számít az itthon még mindig kizárólag vastag talppal kapható férficipő.

Lett is belőle botrány, bár talán nem akkora, mint amikor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepén a kötelezően címlapra szánt szovjet bunda fotóját Zsigmond Márta egy merészet gondolva a hátsó borítóra tette.

Hogy a szerkesztőség úgy tudta kiszolgálni az olvasói igényeket és behozni a nyugati divatot, hogy közben mégsem merészkedtek túl messzire, abban nagy szerepe volt a főszerkesztő – mondjuk úgy – kreativitásának. Az természetesen elképzelhetetlen volt, hogy egy külföldi Vogue vagy Elle magazin divatfotója nálunk is megjelenjen, ezt minden bizonnyal a lapokat szemléző cenzorok is azonnal kiszúrták volna. Decemberben azonban a fáradt bürokraták már nem elékezhettek rá, mi szerepelt mondjuk az októberi Vogue lapjain, vagy mit tartalmazott a tavalyi karácsonyi szám, így ezek a fotók – ha csúszással is – de gyakran bekerültek a magazinba.

Előfordult az is, hogy a külföldi modelleket leutánozva itthon is elkészítették a kísértetiesen hasonlító fotót, vagy az eredeti képről nem mondták meg, hogy kinek a modellje szerepel rajta, esetleg nemes egyszerűséggel belekeverték a képeket a hazai felvételek közé, és azt hazudták róluk, hogy magyar konfekciódarabok azok is. A merészség mellett persze nagyon komoly munkabírásra is szükség volt, hogy a nem egyszerű körülmények között nívós lap szülessen, de Zsigmond Márta ezt a vele dolgozóktól éppen úgy megkövetelte, mint önmagától is.

Barna Ilona, egykori titkárnője így emlékszik róla:

„Egyetlen egy kikötése volt «amikor felvett», hogy modell, maneken nem lehetek, amíg itt dolgozom! Eddig az összes titkárnőjéből az lett és ebből elege volt! Számára a legfontosabb az, hogy lapja időben megjelenjen, ne legyen fennakadás és ebben nem ismert kíméletet! Nem véletlenül nőtte ki magát a lap nemzetközi színvonalú divatlappá.”

Komlósi Gábor, Zsigmond Márta fia szerint sikk volt az újsággal végigsétálni az utcán, ennél vagányabb talán csak az lehetett volna, aki a Burda magazin egy számát a kezében tartva mutatkozik nyilvánosan, de ebben az időben még ebből is összesen 3 (!) példány érkezett az országba. „Közülük egy Keserűné könnyűipari miniszter-asszonyhoz, egy állítólag Kádár feleségéhez, egy meg hozzánk, a budapesti Kelen József utcai másfél szobás panelbe. Jó, jó, ez utóbbi eredetileg az akkor felturbózott Ez a Divat szerkesztőségébe jött, csakhogy édesanyám, a lap főszerkesztője mindig nagy gyorsan hazamenekítette.”

A szívós munkájáról és éles meglátásairól ismert főszerkesztő persze nem kizárólag divatlapot szerkesztett. Halála után, nekrológjában az MTI azt írja róla: „foglalkozott bel- és külpolitikával, cikksorozatokat közölt tudósokról és táncdalénekesekről, fiataloknak szóló riportok, televíziós forgatókönyvek szerzője volt. A Pajtás című újság levelezőjeként, majd riportereként dolgozott, utána a Világ Ifjúsága újságírója, majd főszerkesztő-helyettese lett.”

ezadivat.jpg

Zúgó Erika, Szőnyi Kinga és András Jutka az Ez a divat címlapján.

Neve mégis az Ez a divat magazinnal forrt össze leginkább, hiszen ezzel vitte végbe a csaknem-lehetetlent: tartalmas, európai színvonalú újsággá változtatta az addigi unalmas brosúrát, nem kevés diplomáciai érzékről is tanúbizonyságot téve elhozta a szocializmusba nem csak a nyugati divatot, de azt az életérzést is, amiről itthon sokáig csak legfeljebb a Szabad Európa rádióból, a titokban becsempészett magnókazettákról, és persze egy színvonalas divatlapból tudhattunk.

Zsigmond Márta 57 éven át publikált, még 70 éves korában is saját televíziós műsort vezetett, hagyatéka pedig 2010-es halála óta is hatással van a hazai újságírásra: az első magyarországi magán-médiaiskola, a Komlósi Oktatási Stúdió, melynek alapítója volt, ma is működik, a róla elnevezett Zsigmond Márta-díjat pedig minden évben olyan újságírók kaphatják meg, akik a nőkről, és a nőkért írnak.

A címlapon a Zsigmond Márta nevét viselő médiadíj emlékplakettje.