Talán a Stranger Thingsnek köszönhető, talán valami másnak, de kétségtelen, hogy a ’80-’90-es évek divatja új aranykorát éli, és sok ruhadarab elkezdett visszaszivárogni a lezártnak hitt sötét múltból. Ezzel az áramlattal jött a biciklis nadrág is, aminek nagyon nehéz a kerékpározás közbeni hordásán kívüli létjogosultságát megérteni, hiszen hétköznapi viselethez nem túl ideális anyagból van. Többek között emiatt tehát szuperkényelmesnek sem nevezhető, valamint az is minimum kérdőjeles, hogy a megfelelően beállított instafotókon kívül, a valóságban is olyan jól áll-e bárkinek.

Kicsit a biciklisnadrág 2019 leggingse, hiszen hasonló kérdéseket vet fel. 

Mindenesetre mivel előbbiről már évek óta sorra születnek a divatcikket (mi is írtunk róla), a bicós short is megérdemli, hogy foglalkozzunk vele.

Még mielőtt pedig belemennénk a „hogyan ne hordd” témába, tisztázzuk, mégis miként érdemes viselni! Nos, az egyetlen típusú szett, amiben tényleg jól elfér, az a sportos viselet, vagyis egy athleisure összeállításból nem feltétlenül lóg ki nagyon a biciklisnadrágos láb. Ez pedig nem túl meglepő, lévén egy eredetileg sportoláshoz tervezett darabról beszélünk.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Your go to summer outfit with your new favourite biker shorts ☀️

Sleeky Slips (@sleekyslips) által megosztott bejegyzés,

Na de mire figyelj oda, ha úgy döntetsz, bevállalod a nacit?

1. Legyen jó rád!

Akármilyen testalkattal is rendelkezel, ennél a ruhadarabnál különösen figyelj oda arra, hogy tökéletesen passzoljon rád. Egy rosszul megválaszolt darab itt-ott kellemetlenül és előnytelenül bevághat, míg ha túl nagyot viselsz, akkor az egész biciklisnadrágosdi lényege veszik el. Hiszen nem pont az a cél, hogy teljesen rácuppanjon a combodra? Akkor nem érdemes úgy viselni, hogy ráncolódjon és/vagy elálljon:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Sophia Roe (@sophiaroe) által megosztott bejegyzés,

2. Ne viseld úgy, mintha elegáns lenne!

A fenti fotón egyfelől látszik, milyen az, ha nem pont passzol az ember lábára a nadrág, és az is, hogy milyen összeállításban érdemes a legkevésbé viselni. Mert nem, a biciklis nadrág soha nem lesz egy elegáns, meetingre menős, operlátogatós darab. És ezzel nincs is semmi baj. Azzal viszont annál inkább, ha erőszakosan mégis azzá próbálják tenni. Valóban jópofa dolog keverni a stílusokat, és kombinálni a különböző alkalomra illő darabokat, de most őszintén: egy jól beállított instafotón túl hol működne még egy ilyen szerelés?

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nour Keyrouz - نور كيروز (@nourkeirouz) által megosztott bejegyzés,

3. Légy óvatos a színekkel!

Nagyon mennek most a neonárnyalatok, biciklis nadrágban pedig pláne hódítanak, hiszen mi üvölti magáról jobban a ’80-’90-es éveket, mint ezek a színek? Instán persze ez is jól néz ki, de azért jobb megfontolni, hogy biztos egy sárga neonshort-e az ideális választás, pláne, ha mondjuk fekete bugyival kombinálod. Persze, ha jó és kellőképpen vastag (cserébe viszont jól befüllesztő) anyagból készül a nadrágod, akkor működhet, és nem látszik át - mindenesetre óvatosan válaszd ki a megfelelő vastagságot és színt, hogy elkerüld a ruhabalesetet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

imani (@champagnemani) által megosztott bejegyzés,

4. Na így meg pláne, hogy ne viselje inkább senki!

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Kim Kardashian West (@kimkardashian) által megosztott bejegyzés,

Talán részletezni sem kell, miért fogja el az embert a jeges rémület a fenti szett láttán. De arról érdemes azért megemlékezni írásban is, hogy mint korábban taglaltuk, ne kezeld úgy a biciklis nadrágot, mintha egy elegáns darab lenne. Persze a kifutón még talán jól is néz ki magas sarkúval kombinálva, de ebben az esetben is jobb feltenni a kérdést, hogy a hétköznapokban BIZTOS, hogy bármilyen szempontból is előnyös lenne így viselni?