A külsőt megváltoztató műtétekhez nem csak testileg, lelkileg is meg kell érni. Ezért van, hogy az esztétikai sebészet műtétek elvégzését a páciens 18. születésnapja után vállalják – ettől eltérni csak rekonstrukciós műtéteknél vagy kisebb beavatkozások (például fülplasztika) esetében szoktak. Ugyanakkor az életkor önmagában nem jelent zöld utat.

A válás utáni mellműtét sosem jó ötlet

Léteznek olyan betegségek,  – mint például a mélydepresszió, a bipoláris zavar vagy a pszichózisok, – amelyeket egy plasztikai sebész is felismer, és műtétre alkalmatlannak nyilvánítja miattuk a jelentkezőt. De nehezebben felmérhető pszichés problémák, vagy bizonyos élethelyzetek szintén a műtét ellen szólhatnak, ráadásul még egy egyébként egészséges ember sem feltétlenül áll készen mentálisan a műtétre azon a reggelen, amelyiken betölti a 18-at.

tukor (1).jpg

„Mindezek miatt kiemelten fontos, hogy a műtétre jelentkezők felkészülését pszichológusok segítsék, illetve ennek során ki is szűrjék azokat, akiknek nem javasolt a beavatkozás elvégeztetése” – mondja Szászi Bea, aki maga is plasztikai műtét előtt álló páciensek szűrésével és felkészítésével foglalkozik.

„Egy testképzavart már sokkal nehezebb felismerni, de olyan állapotok is vannak, amelyekben ugyan a műtét elvégezhető, de a páciens nagyobb odafigyelést, támogatást kíván meg az átlagostól. Ilyenek például a szorongásos betegségek csoportjába sorolható pánikbetegek, fóbiások vagy a depressziós páciensek ” – teszi hozzá a szakember.

Szintén nem javasolt a műtét mélyebb krízisesemény után, például nagyon friss válás vagy gyász idején. Ha a hozzánk forduló páciens terhelt élethelyzetben van vagy nem stabil a műtéttel kapcsolatos elhatározása, akkor azt szoktuk javasolni, hogy várjon néhány hónapot, fél évet, és utána beszéljünk ismét a beavatkozásról.

Míg például egy fülplasztikát akár 12 éves korban is elvégezhetnek, mellműtéteket nem vállalnak el 18 éves kor alatt. Általánosságban is elmondható, hogy minél nagyobb területet érint a beavatkozás, annál nagyobb a szűrés szerepe, mivel nagyobb rizikót jelent mind fizikális mind pszichés szempontból.

„Kivételt képeznek ez alól az orrműtétek, amelyek a pszichológus szempontjából különösen érdekesek. Ugyan nem nagy területet érintő műtétről van szó, de az orr az arc egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb pontja. Ráadásul itt a legerősebb az örökletesség – van, aki egyszerűen nem akarja az apja orrát látni önmagán, férfiaknál pedig egy fallikus párhuzammal is kell számolni, így itt a szakembernek mindig különösen oda kell figyelnie arra, hogy mik a beteg elvárásai és műtéti motivációi.” – teszi hozzá Szászi Bea.

(A cikk még nem ért véget, olvass tovább!)