Manapság nem könnyű megkerülni az egészséges életmódot: már nem a vékony lányok a szépek, hanem a tónusos, izmos testek, a közösségi médián legalább naponta három zöldségturmix, két avokádós pirítós és hat edzős videó jön szembe az emberrel, és egyébként is, nagy divat lett odafigyelni arra, mit viszel be a szervezetedbe, és mennyit mozogsz. Ez tök jó, végre nem az egyhetes diétáké és az önsanyargatásé a főszerep, de ezt is komolyan túlzásba lehet vinni, ha nem vigyáz az ember.

Én pedig nem vigyáztam. Világéletemben kicsit husibb lány voltam, soha nem éreztem magam kövérnek, de azért el tudtam volna viselni 4-5-6 mínuszt a derekamról és a hasamról. Nagyjából 23 éves lehettem, amikor megelégeltem a folyamatos küzdelmet, és elkezdtem komolyan venni mind az edzést, mind az egészséges táplálkozást. Megismerkedtem a makrotápanyagokkal, a kalóriák szerepével, azzal, hogy mit szabad ennem, és mit nem, ha ugyan egészségesen, de viszonylag gyorsan le akarom adni azt a bizonyos felesleget.

Ugyan egész életemben mozogtam, de most tényleg turbófokozatra kapcsoltam: az 5 kilométereimet 9-10-re emeltem, és még edzőterembe is jártam melléjük.

Először nagyon élveztem a dolgot: a kalória- és makroszámolgatással úgy éreztem, hogy kordában tudom tartani a súlyomat, tudtam, mennyit eszem, és ezzel mit teszek a testemmel, és élveztem azt is, hogy elég energiám volt arra, hogy rendszeresen sportoljak. Láttam, ahogy tűnik el rólam a felesleg, izmosodom és formálódom, évek kitartó küzdelme után ez maga volt a mennyország. Nem foglalkoztam azzal, hogy a szüleim és a barátaim is kezdték megjegyezni, hogy azért most már kicsit visszavehetnék, mert ijesztően vékonyak a karjaim, és kezdek elfogyni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nagy Niki (@stuthnagyniki) által megosztott bejegyzés,

Pedig nem voltam kifejezetten vékony, csak magamhoz képest volt ijesztő a végeredmény, de nekem tetszett, és nem foglalkoztam azokkal, akik aggódva érdeklődtek, minden rendben van-e az életemben. Az sem tűnt fel, hogy a makroszámolgatás már odáig fajult, hogy minden grammot felírtam a kiválasztott weboldalra, és a grillzöldségeket nassolásnak tekintettem, mert volt rajtuk olaj. Cukrot nem láttam hónapokig, csak elvétve, de akkor nagyon komolyan visszafogtam az étrendemet, és lefaragtam máshonnan. A napi egy edzés kevésnek tűnt, ezért a kardiós, futós napjaimon beiktattam még súlyzós, edzőtermi edzéseket is, nehezemre esett belesűríteni egy hétbe mindazt a mozgásformát, amit szerettem volna kipróbálni. Azzal ügyeskedtem, hogy ha kick-boxom volt aznap, akkor súlyokat még emelgethettem, ha már ott vagyok, és az MMA-edzéseim után nyugodtan elmehetek futni, nem lesz baj, és a vasárnapi kocogás mellé belefér még egy másfél órás jóga is. A szervezetem viszont hamar szólt, hogy nem fér bele.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Nagy Niki (@stuthnagyniki) által megosztott bejegyzés,

Átfordult a dolog, fáradtabb és ingerlékenyebb lettem, kevesebbet találkoztam a barátaimmal, mert nem találtam olyan ételt az étlapon, amit megehettem volna. A hangulatom romlott, teljesen ráfixálódtam az egészségre, és túlpörgettem a testemet. Nem csoda, rengeteg kutatás mutatta már ki, hogy a túl sok mozgás nem tesz jót sem a szervezetnek, sem a mentális egészségnek - a tested vészüzemmódra kapcsol, hiszen azt gondolja, hogy innentől mindig extrém megterhelésnek teszed majd ki. Ezt a saját testemen is éreztem, ráadásul a fogyás is megállt, így még a külsőmmel sem voltam elégedett. Edzés- és egészségfüggő lettem, és észre sem vettem.

Szerencsére egy magánéleti probléma miatt kizökkentem ebből a mentalitásból, de ha nem szakítok az akkori barátommal, nem tudom, meddig bírta volna a szervezetem egészségesen ezt a terhelést. Szerencsére semmi hosszú távú következménye nem lett az edzés- és egészségfüggőségemnek, és ma már sokkal normálisabban fordulok a testem és a mozgás felé. És valóban igaz: még a jót is nagyon könnyű annyira túlzásba vinni, hogy az átforduljon rosszá.