Mert mit is hallottam szinte mindenkitől, mikor végre a férjem munkahelye is bejelentette, hogy mostantól home office? Két dolgot: voltak, akik némileg gunyorosan megjegyezték, hogy tuti, pár napon belül egymás torkának ugrunk, de legalábbis nem fogunk egymáshoz szólni. Mások pedig pajzán irigykedéssel azt vetítették előre, hogy biztos egy percet se tudunk majd dolgozni, mert egész nap szexelni fogunk. 

Nos, egyik jóslat se jött be.

Bár mi se tudtuk, hogy mire számítsunk, mikor hirtelen 0-24-be összezáródtunk, az eddigi tapasztalatok alapján, az kell mondanom: egy kifejezetten kellemes kényszer karantén ez. Persze mindenki más és minden kapcsolat más, szóval univerzális következtetéseket nyilván nem tudok levonni, de megkockáztatom, hogy azok esetében, akik hozzánk hasonlóan már sok éve vannak együtt, és voltak már olyan szituációban, hogy sorozatosan teljes napokat töltöttek el egymást társaságában (oké, jellemzően utazásokkor), azokat nem feltétlenül viseli meg túlzottan az összezártság.

A „megöljük egymást” vonallal kapcsolatban azt érzem, maga a tény, hogy egész nap a lakásban, egy asztal két végén ülünk és végezzük az egymástól tök független munkánkat, nem fokozza semmiben a feszültségeket. Maximum az egyetlen kellemetlenség, hogy ha egy időben van konferenciahívásunk (ami, gyakran megesik most, hogy minden munkahelyi beszélgetést így kell lefolytatni). Ilyenkor ki kell sakkozni, hogy ki, hol intézze a maga hívását.

Ami viszont jópofa és érdekes felismerés, hogy pont azért, mert teljesen más munkát végzünk, kollegiális viszony nem alakult ki köztünk.

Míg alapjáraton a munkahelyemen a munkatársaimmal együtt kávézunk, ebédelünk és megbeszélünk mindenféle melóval kapcsolatos dolgot, a férjemmel ez abszolút nincs köztünk a home office-ban. Jellemzően máskor eszünk, máskor kávézunk és bár egy asztalnál ülünk, nem dumálgatjuk át a napot. Így pedig nap végén, mikor - és erre igyekszünk ügyelni - nagyjából egyszerre lecsukjuk a gépünket, olyan hangulata van az egésznek, mintha most értünk volna haza a melóból.

És ez elég jól megmagyarázza azt is, hogy „jé, nem szexelünk egész nap”. Ahhoz, hogy az ember otthonról dolgozzon és ne essen teljesen szét, nagyfokú önfegyelemre van szükség (meg néhány jól alkalmazható módszerre, amikről ITT írtam korábban). Tehát a home office-ra tényleg teljes mértékben munkaként kell tekinteni, és hát, némely sorozatokkal és filmekkel ellentétben,

jó eséllyel az ember a munkaidejét sem szexeli végig egy átlagos hétköznapon.

Szóval azt gondolom, a harmonikus páros bezártság kulcsa talán az, hogy ne feszüljünk azon, hogy attól, mert hirtelen mindketten otthon vagyunk, akkor folyton EGYÜTT is kell lennünk. Nem, ebben a kényszerhelyzetben is fontos megtalálni a határt az én és a mi között, hiszen mindkettőnek biztosítani kell a maga idejét. Ja, meg az sem árt soha, van otthon egy macska, aki egész nap produkálja magát egyik számítógéptől a másikig járkálva, és így rendszeresen biztosítva egy okot a monitorról felpillantásra és egymásra mosolygásra.