„Holnaptól fogyó!" - elképzelés vs. a kegyetlen valóság

Ha diétáztál, vagy fogyókúráztál már valaha, biztosan tudod, milyen érzés vasárnap este egy montázson is nehezen ábrázolható mennyiségű kaja után felülni a kanapén (nem felállni, mert az már edzésnek számítana), és azt mondani: 

elegem van ebből. Nem zabálhatok többet. Holnaptól életmódot váltok. 

És ebben az a szép, hogy akárhányszor ígérted már meg ezt, egy vödör fagyi után tényleg elhiszed, hogy egy csapásra megtörténhet a lefogyás. Nekem már szinte rituálém van a vasárnap esti önmotiválásban: az utolsó falatnál (ami az egészséges határ utáni harmadik étkezés negyvenhatodik harapása körül szokott lenni) rendre felmegyek az Instára, megnézem Palvin Barbi, meg az összes Victoria’s Secret modell bikinis képeit, rájövök, hogy milyen jó lenne ilyen lapos hassal létezni, megtörlöm a szám, belekenem a kezem a mackónacimba, és elhatározom, hogy holnaptól fogyó. 

És ez tök normális, szerintem. Most legyek emiatt szomorú? Imádom, hogy mi, nők (bocs, ha te nem, de gondoltam, beszélhetek többes számban) ilyenek vagyunk. Ez a bridgetjonesos attitűd és őszinteség nekem sokkal többet ér, mint a laposabb has, vagy a piszkafa lábak... Iszonyatosan szeretek enni. És igen, néha szó szerint zabálok. Ezt már elfogadtam, sőt élek vele, igyekszem az ízeket úgy élvezni, ahogy azt kell. Csak egy dolgot nem értek: miért hiszem még mindig el vasárnap esténként, hogy másnap reggeltől minden más lesz?  

Aznap este

Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül: ha már sikerült feltápászkodnom a kanapéról, és kirajzolódik a fejemben a jövőheti menü (avokádó zöld teával), irány az ágy, vagy egy kád víz, vagy a konyha még egy Túró Rudiért, és vissza vízszintesbe. Aztán jön a motivációs roham: ilyenkor fellapozok néhány diétás magazint, inspirációt keresgélek a közösségi médiában, bekövetek néhány meal prep oldalt és eltervezem, mit fogok egész héten enni, hova megyek majd sportolni. A fejemben a menü ilyenkor salátából, uborkából, citromból, gyógyteából meg egy kis lazacból áll.  

Nincs átmenet a chipsmámor és a nyúlkaja között. Legalábbis akkor, amikor tele a gyomrom. 

Őszintén nem tudom, miért ilyen nehéz felmérni és tudatosítani, hogy ember vagyok, tehát hiába zabáltam egész hétvégén, valószínűleg hétfőn is éhes leszek. Erre rendre másnap szoktam rájönni. 

Másnap reggel 

Reggel motiváltan ébredek, betolok egy pohár langyos, citromos vizet (a legrosszabb dolog, amit ember ihat a földön), iszom egy bögre növényi tejes kávét, ha nagyon elszánt vagyok, akkor egy kis útifűmaghéjat is tolok, aztán elindulok a dolgomra. Egy banánnal, meg egy tál salival. Azt képzelem, hogy egy gyönyörű, olívabogyóban, proteinben és tápanyagokban gazdag ebédet fogok elfogyasztani, de rájövök, hogy csak saláta meg sajt van a hűtőben. Nem baj, jobb mint valahol gyorskaját venni. Salátát ebédelni amúgy is tökre örömteli (egyébként tényleg az, de csak akkor, ha fullos salátáról van szó, nem üres jégsalátáról citromlével és félpenészes sajttal).  

Másnap napközben 

Mivel délután kettőre már minden hozzám közel álló embert megsértek az éhségem okozta neurózisom miatt, rájövök, hogy enni kéne valamit, amiben tápanyag is van. Így eszem egy light joghurtot, vagy egy marék mandulát, hiszen pont ezeket kívánom ilyenkor, nem hamburgert meg pizzát carbonara feltéttel és sült hagymával. Nem, a kefir és az alma megteszi. Zöld teával és kávéval öblítek (pontosabban nyomom el az éhségem) és még motivál a gondolat, hogy ma edzeni is fogok. 

Másnap délután 

Miután elvánszorgok a terembe és beszédülök a futópadon, egy kellően kínzó edzéssel a hátam mögött (mert olyan nincs, hogy elmész a kondiba és nem koporsóban érsz haza) kullogok a vacsorám felé, azon agyalok, miért is csinálom én ezt. 

Indul a gondolatspirál: tulajdonképpen nem is vagyok kövér, ehetnék valamit. Még Palvin Barbin is volt valami fognivaló a Sports Illustratedes képeken. Különben is, ma tök sokat mozogtam. Megérdemlek valami finomat. Mondjuk a zöldségleves is finom. De annyira nincs kedvem főzni. Rendeljek valamit? Light tésztás pizzát?

Másnap este 

Jó esetben otthon vagyok, még jobb esetben valahol máshol, barátokkal. Akikkel sörözni, sörkorcsolyázni és álmodozni szoktunk – sokszor kajákról. Nyilván olyan emberek vesznek körül, akik szintén imádják az isteni ízeket, és szintén megígérték már maguknak hatezerszer, hogy holnaptól fogyóznak. Ők megértik, most miben vagyok, de azért elmondják, hogy ne legyek magammal kemény, egy sör, vagy egy burrito belefér, főleg, ha edzettem. 

És így ér véget egy kőkemény hétfői nap. Sokszor hétfőn, másszor kedden, van, amikor pénteken, de egy a lényeg: véget ér.  És ez így szuper.

The end

Mert ennek az egésznek semmi értelme. Ezt én is tudom, te is tudod, mégis, még mindig hajlamosak vagyunk beleugrani az ismert kudarcba hétfő reggelente. De tudod, mit? Azt hiszem, a barátoknak (meg a kevésbé kemény, éhes énednek) van igaza: egy sör, egy burrito, egy szelet süti, vagy egy adag penne belefér. És ha már hétfőn reggel úgy döntesz, hogy belefér, kisebb valószínűséggel érzed majd úgy, hogy egész nap a kaján jár az eszed (és hogy éhezel). Ha pedig néha zöldségkrémlevest, vagy tartalmas salátát választasz penne helyett, már szuper úton haladsz.

Ha valamit megtanultam az eszeveszett fogyózásaimból, akkor azt, hogy nem kell egy nap alatt megváltani a világot. És tök jó dolog, ha az ember imád enni.