Eleinte kicsit küzdöttem ez ellen a kezdeményezés ellen, ugyanolyan felkapott és túltolt mozgalomnak éreztem, mint mondjuk a különböző túlnépszerűsített diétákat, vagy a mindenkin áthaladó bugyuta netes kihívásokat. Aztán kábé egy hete, amikor olyan napom volt, hogy gyakorlatilag minden percben pittyegett egyet a telóm (pedig direkt be van állítva, hogy kevés applikáció küldjön értesítést), és Instagram-sokkot kaptam, úgy döntöttem, eljött az ideje pár napra lerakni a telefont. Másnap reggeltől detoxot tartottam, 4 hosszú és tanulságos napon keresztül. 

Ezt most ne úgy képzeld el, hogy kikapcsoltam a telefonom, beraktam egy széfbe és meditáltam egész nap - a mobilomat használtam ugyan, de csak munkára. Közösségi médianézegetés, felesleges chatelgetés, szelfizés, Facebook-pörgetés nélkül. Csak sms-ben és telefonon kommunikáltam, vagy ha nagyon kellett, valamelyik üzenetezgetős appot elővettem – szigorúan hivatalos ügyben. A mailjeimet pedig csak a laptopomon néztem meg (ahol egyébként szintén bezártam az összes csábító oldalt).

Szóval elzártam magam a világ elől, és belevágtam. És nem bántam meg, sőt: nagyon érdekes dolgokat tapasztaltam meg már ez alatt a pár nap alatt is. 

Első számú tapasztalás: NEM hiányzott semmi 

Szinte körömrágva tettem le a telómat az első reggelen, amikor eszembe jutott, hogy sem a vécén, sem reggelizés, sem kávézás közben nem fogok sem Instázni, sem üzenőfalat pörgetni. "Oké, de mit csináljak? Van egy üres kezem..." - gondoltam magamban. Furcsán éreztem magam, mert minden második mozdulatom a berögzült telefonért nyúlás volt, de uralkodtam az érzésen - és megszoktam. Meglepően hamar. Kiültem a kertbe kávézni, csendben ettem az asztalnál, a vécén pedig újságot olvastam - szóval gyorsan megtaláltam az alternatívákat.

Második napra már teljesen ráálltam, főleg, hogy hamarabb és üdébben keltem – nem véletlenül, hiszen nem pörgettem egyik social network-fiókomat sem lefekvés előtt. Elolvastam pár oldalt az aktuális könyvemből, és öt perc alatt magával rántott az álom. Furcsa jelenség, nem vagyok hozzászokva... A második nap tök simán ment, pozitívan hatott az újdonság ereje, a harmadikon este filmet néztem, a negyediken pedig kifejezetten örültem, hogy nem olvasgatok feleslegesen se kommenteket, se teljesen irreleváns posztokat, sőt még a tökéletes alakú modelleket is messziről elkerültem. Komolyan mondom, semmi sem hiányzott. És ezt sosem gondoltam volna. 

Második tapasztalás: szebbnek látom magam 

Biztos amiatt, mert többet aludtam (és nyugodtabban), vagy mert a felesleges telónyomkodás helyett a kádban inkább egy arcmaszkkal relaxáltam - őszintén nem tudom, miért van, de 4 nap után egyszerűen elégedettebb vagyok önmagammal. Egy csomó időt szántam szépítkezésre, egyik este alaposan és ráérősen kifestettem a körmeimet, magazinokból inspirálódtam outfitek ügyében, rendet tettem a szekrényemben...  

Magyarul visszatértem azokhoz a tevékenységekhez, amiket imádtam, mielőtt teljesen észrevétlenül kitúrta volna őket a telóm az életemből.  

Harmadik tapasztalás: kinyílt a világ 

Kétszer is főztem, fejből, netes receptek nélkül, isteni és egészséges kajákat. Minden este beleolvastam valamelyik fejlesztő, motiváló könyvembe, ettől pedig erőre kaptam, jobb lett a kedvem. Rengeteget beszélgettem a körülöttem lévő emberekkel, ami dobott a hangulatomon. A buszon végigbámultam mindenkin, próbáltam divat-és stílusinspirációkat szerezni. Azt hiszem, végigcsináltam egy négynapos mindfulness-tréninget úgy, hogy szándékomban sem állt ezt tenni... Ha valaki előre szól, tuti hamarabb vágok bele ebbe a kihívásba. 

Negyedik tapasztalás: jobban odafigyeltem magamra 

Valószínűleg megint csak a dolog gondolatelterelő mivolta miatt, de többet figyeltem magamra. Mivel a meló közbeni szünetekben nem Instáztam, mindig főztem egy teát: hol egy zöldet, hol egy gyümölcsöset, hol egy gyömbéres-fahéjast, így rengeteget hidratáltam. Evés közben sosem bámultam a telefonomat, így nagyjából a szokott adagom felénél elégnek éreztem a kaját. Nem tudom, mitől, de nagyobb volt a mozgásigényem is, többször és intenzívebben volt kedvem elmenni futni, mint máskor. Edzés után hosszabban nyújtottam - addig, amíg jólesett, és nem addig, amíg a applikációmban harsogó edzőm mondta. Kicsit olyan érzés, mintha visszanyertem volna az irányítást a saját életem felett. És ez eléggé tetszik...

Ötödik -és egyben legfontosabb- tapasztalás: én így vagyok jó 

Óriási klisé, magam is tudom, de basszus, igaz: ha kicsit befelé fordulsz, és abbahagyod a szupermodellek, hírességek, tökéletes példaképek követését, elkezdesz rájönni, hogy jó vagy te úgy, ahogy vagy. Ez alatt a négy nap alatt egyszer sem éreztem azt a gyomorszorító érzést, amit akkor szoktam, mikor megnézem Bella Hadid Insta-sztoriját, miközben haspólóban hambit eszik. Egyszer sem akartam szétfilterezett szelfit feltenni a lájkok reményében - elég volt megosztani a barátaimmal, hogy mi a helyzet velem. Mivel teret engedtem a kreatív gondolataimnak, alapos jövőtervezésbe fogtam, és elkapott egy motivációs hullám, megerősödtek az elképzeléseim. Kicsit időmilliomosnak éreztem magam ahhoz képest, amit eddig megtapasztaltam. És most nevetni fogsz, de rájöttem, hogy -dobpergés- jó az életem. 

Nem mondom, hogy ezek mind csak és kizárólag annak köszönhetőek, hogy négy napra lemondtam az Instáról és az összes többi közösségi platformról, de ha jobban belegondolok, lehet, hogy most nem tudnám ilyen felszabadultan és jól érezni magam, ha nem vágtam volna bele a kihívásba. Önbizalomépítés, önfejlesztés, kreativitás felébresztése, és megfelelő hidratálás - pipa. Nekem ezért már bőven megérte.