A múltkor, amikor hétvégén hazamentem a szüleimhez, közvetlenül hidratálás és szérumozás játszottam Nudlival, a kutyánkkal. Lehajoltam hozzá, meg akartam ölelni, ő pedig elkezdte nyalogatni a kezemet, amin nemrég még a reggeli arcápolási rutinom maradványai voltak. Először örültem neki, aztán eszembe jutott: vajon mit csinál a kutyákkal az a rengeteg szépségápolási termék, amit lenyalnak a gazdájukról nap mint nap? Utánanéztem, és nem sok jót találtam. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

LILULAND (@liluland_hu) által megosztott bejegyzés,

Elsőre lehet, hogy neked sem tűnik olyan nagy ügynek, hiszen a kutyák mindenfélét képesek megszagolni, megnyalni... Hirtelen én is azt gondoltam, Nudlinak nem lehet semmi baja abból, ha bekerül egy kis hidratáló és szérum a szájába, de azért rákerestem a neten, és most már nagyon örülök, hogy elkaptam a kezem.

Healthy Pets honlapján ugyanis dr. Karen Becker állatorvos rámutatott arra, hogy milyen káros hatásai lehetnek, ha a kutyád is kap a hámlasztódból. Vagy bármelyik szépségápolási termékedből.

Elmondása szerint sajnos túl sok kutya imád nyalakodni, sőt vannak olyanok, akik kifejezetten a testápolós-hidratálós bőrre mennek. Ilyen az ő egyik kedvence is: az állat rendszeresen megvárja a fürdő ajtaja előtt, hogy lenyalhassa az egyik trópusi testápolóját a lábáról. Ezért váltott 100%-ban organikus és bio szépségápolásra. 

kutya-arcnyalas.png

Nem tudhatja szegény, hogy mit nyal le az arcodról

A lelkes nyalakodás hátterében egyébként a termékek illata áll. Az az illat, amiért te megveszed az adott terméket. Csak te tudod, hogy nem szabad megenni, a kutyád viszont nem. Dr. Becker szerint imádják a vaníliát és a kókuszt, de egy csomó más, drogériában megtalálható illatot is, emiatt rögtön megnyalják, ha finomat éreznek a lábadon. Csak azt nem tudják, hogy jó nagy adag kemikáliát, parfümöt és mesterséges tartósítót nyelnek le ilyenkor - ezért kell neked odafigyelned erre. A doki össze is szedte, hogy milyen termékeket tarts nagyon távol a kutyádtól. 

Higiéniai termékek 

Szappan, fogkrém, sampon, kondicionáló, dezodor, és nagyjából minden, amit tisztálkodásra használsz - ezekben a termékekben olyan sok vegyszer van, hogy ha csak egy kicsi is bekerül a kutyád szervezetébe, rögtön okozhat rosszullétet. Így gondolhatod, hosszútávon milyen hatásai lehetnek... Dr. Becker arra is figyelmeztet, hogy a parabénekkel és egyéb méreganyagokkal teli termékek neked sem tesznek jót, így ha négylábú is van a háztartásban, érdemes biztosra menned és inkább bio cuccokat vásárolnod. 

Hidrokortizonos krémek 

Ha olyan krémet használsz, amik allergiára, allergiás kiütésekre valók, könnyen lehet, hogy találsz bennük hidrokortizont. Ez egy gyulladáscsökkentő szteroid, amit ha megkóstol a kutyád, azonnal rosszul lehet: a doki szerint ezzel hányás, hasmenés, szokatlan szomjúság és fájdalom is jár. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Хаски Юки 🇷🇺 Самара (@yuki.huskygirl) által megosztott bejegyzés,

Antibiotikumos termékek 

Rengeteg hegre, sebre való cuccban van antibiotikum, és ezeket ajánlatos jó messze tárolni a kutyádtól, mert durva rosszulléteket okozhatnak neki. De ugyanígy tartsd tőle távol a sportsérülésekre, izomfájdalmakra alkalmazható krémeket is! 

Pattanások és aknék elleni szerek

Ezekben a krémekben rendre található cink-oxid, ami hatásosnak bizonyul a problémás bőrre, de a kutyádnak életveszélyes lehet már egy kis nyalás is. Mivel ez az anyag képes lemarni a nyelőcsövét, és szinte azonnal hányást okoz, ne hagyd, hogy egy kicsit is érintkezzen vele! 

kutyik.png

Hajnövesztő szérumok 

Egy csomó ilyen termékben megtalálható a minoxidil nevű anyag, amit eredetileg a vérnyomás beállítására használtak. Ha sok kerül a belőle a kutyád szervezetébe, gondolhatod, milyen hatással lesz rá: szívproblémákat, folyamatos letargiát, tüdővizesedést is okozhat. Zárt ajtók mögött használd, és ne hagyd, hogy belenyaljon, vagy belefúrja magát a hajadba, miután kezelted!

Dr. Becker még annyit hozzátesz a dologhoz, hogy ha bármilyen, nem 100%-ig természetes és organikus terméket használsz, próbálj meg távol maradni a kutyádtól legalább addig, amíg teljesen fel nem szívódik a bőrödbe, vagy meg nem száradsz.

És ami még fontosabb: soha ne használj embereknek kifejlesztett sampont a kutyád szőrére, mert - mint láthatod - komolyabb bajt is okozhatsz vele. Ha pedig bármilyen rosszullétet, szokatlan viselkedést észlelsz a kedvenceden, azonnal fordulj orvoshoz!