Na jó, azért megpróbálok nem teljesen összezuhanni, hiszen sok mással is elcsesztem már az időmet. Valószínűleg szívrohamot kapnék, ha valaki összeszámolná, hány órát töltöttem például Így jártam anyátokkal nézéssel, (szerintem megtanulhattam volna egy nyelvet ennyi idő alatt), sőt, az Instát is sokszor a kelleténél több ideig görgetem. De akkor is, azért ez most sokkoló. 

Az egész úgy kezdődött, hogy mivel nagyjából havonta-kéthavonta adódik egy ünnepélyes alkalom, amikor nem vérző lábbal szállok ki a zuhany alól (hidd el, bontom a pezsgőt mindig, hogy nem kell kimosnom a fehér szőnyeget), elkezdtem kutakodni a neten, hogy mit csinálok rosszul. Egészen mostanáig azt hittem, csak nem figyelek eléggé, talán ügyetlen vagyok, esetleg rossz a borotvám minősége, vagy nem használtam elég habot/balzsamot, netán túlságosan rányomom a lábamra. Vagy a leglogikusabb, hogy nem úgy állnak a csillagok. Szóval érted, NYILVÁN nem én vagyok a hibás.  

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Meme.masala (@meme.masala69) által megosztott bejegyzés,

Pedig, mint kiderült, de. Ráleltem ugyanis egy cikkreByrdie-n, ahol egy nagyjából hozzám hasonló korú, lelkes újságíró csaj járt utána annak a furcsa jelenségnek, hogy miért pattog ki mindig a lába szőrtelenítés után, és miért vágja meg magát állandóan a zuhany alatt. Megkérdezett két szakértőt a témában: az egyik Pedro Zermeno, az Imperial Barber Products alapítója és mestere volt, a másik pedig dr. Howard Sobel, a DDF Skincare tulajdonosa, New York-i bőrgyógyász. Két ember, akik tényleg értenek a lábborotválás rejtelmeihez. És akik valóban meglepő dolgokat osztottak meg arról, hogyan kell helyesen lábat szőrteleníteni.

Én pedig kérdem: miért nem ezt tanuljuk 15 évesen a gimiben a redoxireakciók, meg a periódusos rendszer kényszeres bemagolása helyett?  

Mielőtt pedig bárki megsértődne, vagy magára venné az előző mondatomat, nem azt állítom, hogy a periódusos rendszer és a középiskolai kémiaoktatás úgy, ahogy van, felesleges, csak azt, hogy nem lenne rossz, ha egy bőrgyógyász elmondaná az ilyen korú lányoknak, hogyan ápolják és vigyázzanak a bőrükre.

Ám visszatérve az eredeti témához: íme, az aranyszabályok a fent említett cikkből, amiket mostantól én is követni fogok a megfelelő szőrtelenítés jegyében.

1. Cserélj borotvát SOKKAL gyakrabban!

Bevallom, én sajnos mindig igyekszem spórolni a borotvákkal, ezért addig húzok-nyúzok egyet, amíg totálisan használhatatlanná nem válik. Általában egy hónapot bír egy darab, és én azt hittem, ez tökre rendben van így.  De kicsit sem. Pedro Zermeno, a borbélyok borbélya szerint heti kétszer (tehát az én esetemben minden alkalommal) pengét kell cserélned a borotvádban, mert a kis résekbe beszorult szőrszálak irritációt, pirosodást, kiütéseket okozhatnak. Ez főleg igaz a lábadra, mert az ott található szőr vastagabb szálú, mint a többi testrészeden - emeli ki Pedro. 

Remek. Eddig gyakorlatilag mindent megszegtem, amit meg lehet higiénia és bőrirritáció terén, szóval mit csodálkozom, ha kipattog a lábam, és vérzik, amikor kilépek a zuhanyból? Persze biztos, hogy nem fogom minden egyes alkalommal eldobni a borotvámat (egyrészt óriási környezetszennyezés, másrészt kicsit azért még mindig feleslegesnek érzem), viszont arra ügyelni fogok, hogy gyakrabban cseréljem. Egyébként hosszú távon környezetbarátabb és megtérülő megoldás lehet a beszerezni egy acélborotvát.

2. A szőr irányába borotválj 

Micsodaaa? Nyugtass meg, hogy te is felfelé borotválod a lábad! Zermeno és dr. Sobel szerint ez azonban óriási hiba. Egyrészt, mert nagyon kevesen húzzák közben szét a bőrt (pedig ettől jobban kiugranak a szőrszálak, és könnyebben le tudod őket szedni), másrészt amiatt, mert így nagyobb eséllyel szerzel szőrtüszőgyulladást (ugyanis könnyebben indul el visszafelé a növekedő szőrszál), és nagyobb valószínűséggel lesz tele a lábad piros pöttyökkel, hiszen a bőröd felületét sérted ezzel az eljárással. 

A szakértők szerint, ha megfelelően friss a penge, a szőr irányába borotválva is tökéletesen sima lábakat varázsolhatsz magadnak, ráadásul kevesebb eséllyel vágod meg magad, vagy irritálod a bőröd. Óriási tanulság, nem? Ma már érdemes volt felkelni és az internet bugyrait kutatni. 

3. Meleg vízben borotválj 

Én például rendszeresen megszegem ezt a szabályt: tavasszal-nyáron különösen jól esik csak bedugni a lábam a zuhany alá, és hideg, frissítő víz alatt leborotválni. De mint kiderült: ezt sem csinálom jól. A két szakember ugyanis kiemeli, hogy a lehető legideálisabb szőrtelenítési körülmények egy forró zuhany végén vannak, mivel ilyenkor a legtágabbak a pórusok. Ha így borotválod a lábad, megelőzheted a szőrbenövést és alaposabb munkát végezhetsz, mert puhábbak, gyengébbek lesznek a szőrszálaid, mint fürdés előtt. 

Vettem, megjegyeztem, csinálom. 

4. Hagyj időt a szőrödnek-bőrödnek 

Végre egy szabály, amit nem szegtem meg állandóan a tízéves szőrtelenítő pályafutásom alatt! Ez a gyakoriság. Ha nem szeretnél folyamatos gyulladásokat, pirosságot, bőrszárazságot, a szakértők szerint várj legalább 48 órát két borotválás között! Egyrészt nem tudod megfelelően eltávolítani a szőrszálakat, ha még alig bújtak ki, másrészt extrém irritációnak teheted ki a bőröd. 

Négyből egyet sikerült teljesítenem - ez már valami! 

És mi a helyzet a borotvahabbal? 

Nem tudom, te használsz-e kifejezetten a lábaid szőrtelenítéséhez ajánlott borotvahabot, de én nem. Mindig a kedvenc balzsamomból teszek egy picit az érintett területre, és tökéletesen csúszik tőle a borotvám. Viszont, mivel bebizonyosodott, hogy semmit sem csinálok jól, amit eddig jónak hittem, ennek is utánanéztem. 

Persze az lett az eredmény, hogy még ebben is lehet kivetnivalót találni. Bár számos internetes forrás arról számol be, hogy simán helyettesítheted tusfürdővel-samponnal-balzsammal a borotvahabot, sok más, szakértőket megszólaltató cikk, hangsúlyozza hogy csak és kizárólag a professzionális termékekkel lesz tökéletes a végeredmény. 

Ennek az egyik oka, hogy a balzsamozás eltömíti a pengék közötti helyet, így sokkal hamarabb lesz használhatatlan a borotva, és bőrfelületi sérüléseket, vágásokat, szőrbenövést, kipattogást okozhat.  

Érdemes tehát olyan terméket választanod, amit kifejezetten a borotvádhoz fejlesztettek, hiszen ez elősegíti a csúszást, és nem tömíti el a pengék közötti réseket. Mindemellett pedig az is fontos, hogy ne irritálja a bőrödet, és - ami szerintem szintén nagyon lényeges - ne legyen tele káros összetevőkkel, valamint a környezetet se szennyezze. Még egy beauty-cucc, ami után lehet kutakodni!

Ez így együtt jó sok infó ahhoz képest, hogy csak lábborotválásról van szó, nem?